"Féljétek az Istent, és Neki adjatok dicsőséget." Jelenések 14,7

A kegyesség haszna

Temetési igehirdetés – 2016.12.10.

Textus: 1Tim 4,8-10
    „… a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó; hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.”

Kedves Gyászoló Család! Végtisztességet tévő Gyülekezet!

    Fájó, de reményteljes szível állunk meg most Sinka Pál testvérünk ravatala mellett, aki Isten kegyelméből 88 esztendőt élhetett szerettei között. Amikor legutoljára látogattam őt Zircen, már eléggé el voltak sorvadva a lábai. Nagyon fájt neki, hogy nem tudott járni, de azzal biztattam, hogy a mennyek országában olyan erős lesz a lába, mint még soha. Készült az Istennel való találkozásra, bár ragaszkodott ehhez a földi életéhez is. Szerettem volna arra készíteni őt, hogy békességgel és reménységgel a szívében hagyja itt ezt a mulandó világot. Együtt énekeltünk, és imádkoztunk hitért, reménységért, békességért, a mennyei viszontlátásért. Amikor énekelt, olyankor mindig tiszták voltak a mondatai, pedig a beszédét már hónapok óta alig lehetett érteni. Pali bácsi egyszerű ember volt. Ő énekelve imádkozott. Gyülekezetünknek lelkes és hűséges tagja volt, évtizedeken át presbitere. Soha nem tapasztaltam benne rosszindulatot. Akkor sem, ha valami nem úgy történt, ahogy ő látta volna jónak. Segítőkészsége és humora szerethető emberré tette őt hibái ellenére is. Emlékszem, amikor fekete szigetelőszalaggal ragasztotta meg az énekeskönyvem úgy, ahogy azt az idős és vastag ujjai engedték neki…! Szerette a családját, és szerette a munkáját! Szeretett dolgozni. Sok cipőt, táskát, ló-szerszámot megjavított az évtizedek alatt. Majdnem két évtizede élt özvegyen, de lelkiállapotát nem viselte meg az egyedüllét. Nyilván ez gyermekeinek is köszönhető, illetve unokáinak és dédunokáinak, akik látogatták és szerették őt. Gondját viselték, amikor már nem boldogult egyedül.

    Pali bácsinak egyszerű volt a kegyessége. Még a baptista szüleitől tanult énekeket is énekelte a betegágyában. Ravatalánál arra bátorít bennünket Isten, hogy kegyes, istenfélő életet éljünk, mert a kegyesség által van életünk. Mind a földi életünk, mind pedig az örök életünk azon múlik, mennyire tudjuk odaszentelni magunkat Istennek. Mert nem azok az emberek üdvözülnek, akik elhiszik, hogy van Isten, hanem azok, akik Isten akarata szerint élik az életüket. Azoknak az embereknek ad üdvösséget Isten, akik életüket elkötelezik az Úr felé, és Jézus Krisztus vezetésére figyelve szolgálnak Istennek.

    A halállal és a földi elmúlással szemben nagy reménységünk és vigaszunk, hogy Isten örök életet ígér számunkra, valamint örök mennyei dicsőséget. Olyan kiteljesülő életet készített az Őt szeretők számára, melyhez foghatót még csak el sem tudunk képzelni a mai eszünk-kel. Felébreszti bennünk a vágyat az élet után, illetve Isten országának, és magának az Úrnak a megismerése után. Hitet, reménységet ébreszt a szívünkben, és aztán a mi döntésünkre bízza, mi az, amit hajlandóak vagyunk megtenni érte. Nem árul Isten zsákbamacskát. Igéjében el-mondja, hogy küzdelemmel és fáradsággal jár a kegyes életnek a kialakítása és követése, de minden tekintetben hasznos vállalni a küzdelmes és fáradságos életet. Mindenekelőtt azért, mert az üdvösség csak azok jutalma, akik legyőzik ennek a világnak a kísértéseit, amelyek el akarják vonni az ember figyelmét Krisztusról, és az emberi élet eredeti Isten szerinti rendeltetésétől. Másodszor pedig azért éri meg az istenfélő életet választani, mert sokkal boldogabb, békésebb, kiegyensúlyozottabb, teljesebb és áldottabb életet él az az ember, aki Isten útmutatásai szerint éli a mindennapjait, mint aki a saját boldogságát önmaga akarja megvalósítani.

    Azt hiszem, egyre többen fedezik fel a ma élők között annak a nagy igazságát, hogy az élet több mint evés, ivás, munka és szórakozás. Egyre több ember keresi az élet értelmét és célját, egyre több ember fordul a spiritualitás felé. Mégis kevesen jutnak el Isten igazi megismerésére, mert életük boldogulását a saját belső világukban keresik, és nem önmagukon kívül, vagyis Istenben. Hiszen könnyebb és egyszerűbb elvégezni néhány lelki gyakorlatot, mint az egész életünket rábízni Isten vezetésére, és folyamatosan keresni, kutatni az Úr akaratát, illetve küzdeni, fáradozni a jellemünk és cselekedeteink megjobbításán. Pedig a kegyes életnek éppen ez a lényege.

    Isten célja az életünkkel, hogy folyamatosan erősödjünk a kegyességben, folyamatosan dolgozzunk az istenfélő jellemünk és életünk növekedésén. „Gyakorold magad a kegyességben” – írja Pál apostol Timóteusnak, s rajta keresztül szól ez a felszólítás ma élő minden embernek, leginkább pedig minden hívő embernek. Isten célja az életünkkel, hogy hitben, szeretetben, reménységben és Isten iránti engedelmességben nagykorúságra neveljen minket. Sajnos ennek ellenére kevés a lelkileg nagykorú hívő ebben a világban, mert legtöbben még a hívők közül sem vállalják a küzdést és a fáradozást, ami ezzel jár, mert kényelmesebb gyermeknek maradni a hitben, és csak befogadni, elfogadni valaki mástól azt, amire lelkileg szükségünk van. Pedig Isten azt szeretné, hogy a hívő ember adjon abból, amit már megtanult a lelki életből, és váljon még bölcsebbé és érettebbé, hogy másokat is hitre tudjon vezetni Krisztusban. Mert így növekszik Isten országa. De nem róható ez fel a hitre jutott emberek kényelemszeretetének csupán, hiszen kevés az olyan lelki tanító is, aki az újjászületett emberek lelki növekedésén és tanításán fáradozna.

    Kedves Gyászoló Családtagok! Azért merek ma beszélni erről, mert tudom, hogy többen is vagytok, akik lelki életet éltek és gyakoroljátok magatokat a kegyességben. Ti magatok is szívesen tesztek bizonyságot arról, hogy lelki békességetek és nyugalmatok a gyász idejében is Krisztustól van, akiben ti magatok is folyamatosan növekedtek. Tudom, hogy hisztek a fel-támadásban és az örök életben, és számotokra nem kérdés Isten ígéreteinek a bizonyossága. A veszteséget, tudom, ti magatok is fájdalmasan élitek meg, de vigasztal benneteket a viszontlátás reménysége. Ebben a hitben vegyünk most búcsút Pali bácsitól! Ámen.